Ördög vigye
(1992, játékfilm, 35mm, színes, 90 perc)
Rendező:
Pajer Róbert
Forgatókönyv:
Pajer Róbert
,
Fábry Sándor
,
Garaczi László
Dramaturg:
Sörös Kató
Operatőr:
B. Marton Frigyes
Vágó:
Kende Júlia
Zene:
Darvas Ferenc
Hang:
Wolf István
,
Kovács György
Látványtervező:
Stork Csaba
Jelmez:
Juhász Katalin
Gyártásvezető:
Tóth András
Producer:
Árvai Jolán
,
András Ferenc
Gyártó:
Magyar Televízió Fiatal Művészek Stúdiója
,
Dialóg Filmstúdió
Szereplő:
Psota Irén
,
Kishonti Ildikó
,
Gáspár Sándor
,
Dénes Andrea
,
Franciszek Pieczka
,
Bezerédi Zoltán
,
Dörner György
,
Zsíros Ágnes
,
Bán János
Egy londoni taxin Budapestre érkezik maga az ördög és famulusa. Céljuk, hogy megszerezzék a habókos föltaláló minden bajtól, betegségtől megóvó életelixírjét, az extraktum vitalist, amely a holt lelkekre pályázó ördög “sanszait” jelentősen rontja. Az ördög egykori szerelmének képében keresi fel a föltalálót, információi azonban nem egészen korrektek, így az öreg gyanút fog és kiutasítja a lakásból. Úgy látszik, már ördögéknél sem mennek rendjén a dolgok. A kudarc után az ördög – aki maga sohasem öl – a magyar alvilággal próbálkozik – hiába. Amilyen az ország, olyan az alvilág.